Benji története
- kiskutyám emlékére

Emlékszem, hiszen nem is kell gondolkodnom rajta, mert olyan élesen él még bennem a reggel, mikor először megláttalak. Vagyis szemüveg nélkül inkább csak egy elmosódott fehér pacát érzékeltem belőled, de akkor már sejthető volt, hogy családunk egy új taggal bővült. Azt viszont nem tudom már megmondani, hogy honnan jött a gondolat, hogy kutyát szeretnék és a vágy, hogy ha valaha is lesz, mindenképpen Westie legyen. A neved már régóta megvolt, Tatjána, Tányának terveztelek, persze mint oly sok minden másnál, az élet itt is közbeszólt. Hogy, hogynem, de heves tiltakozások után és ellenére szüleim mégis megleptek Veled, ezerszer is köszönöm nekik! Szóval egy július végi balatoni, igazi nyárias reggelen családom beözönlött a szobámba és édesapám letett az ágyam szélére. Szerelem volt ez első homályos, aztán már éles látásra is, pedig akkor még nem tudtam, hogy kisfiú vagy. Így lettél hirtelen Tányából Benji. Balatoni kutya voltál, hiszen itt születtél és élted életed első két hónapját, meg aztán még oly sok nyarat is itt töltöttünk. Szeretném hinni, hogy te szeretted volna így, hogy végül itt is térj nyugovóra. Egy borongós és szomorkás nyári éjszakán.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem forgattad fel fenekestül az életem, életünket. Apró kis suta lépteiddel fedezted fel a körülötted lévő világot, a lépcső igazi kihívásnak bizonyult, viszont a medence szélén előszeretettel lejtettél kötéltáncot, amitől mindig a szívinfarktus kerülgetett. Mindig talp alatt voltál, ezt meg kellett tanulnunk. Meg többek között azt is, hogy a forró zsíros edényt nem tehetjük többé a kőre hűlni, mert már van egy kis rosszaságunk, aki ebbe bizony belelefetyel. De aztán nap nap után összeszoktunk. Talán te is elfogadtál, megszerettél engem, minket. Figyeltél rám, figyelted minden szavamat, lépésemet, láttam, hogy próbálod értelmezni, megfejteni az emberek oly furcsa szokásait és életét. Annyi mindent kellett közösen felfedeznünk, megtanulnunk. Egymásról, a világról. Mindig is csodáltalak oly sok mindenért, de legjobban azért a képességedért, hogy minden egyes nap ugyanúgy tudtál örülni nekem, mikor hazaértem, bármerre is jártam a világban nélküled.

Boldog vagyok, hogy úgy élhetted le az életed, hogy sohasem kellett tartanod, vagy félned az emberektől. Hogy nem bántott senki. Azt az egy, két orra koppintást vagy fenékbe billentést leszámítva, amit tőlem kaptál valami rosszcsontkodásodért. De igazi vitánk vagy összeveszéseink számát egy kezemen meg tudom számolni. És te is szeretted az embereket. Főleg a gyerekeket. Mivel egy általános iskola és óvoda közelében lakunk, tudtam, ha sétaidőben érkezik egy-egy gyerekcsoport, akkor nincs menekvés. Lelkesen dobtad el magad és hanyatt fekve, boldog mosollyal az arcodon begyűjtötted a létező legtöbb simit. Mindig is szeretted, ha simogatnak. Jöttél, beültél a ficakomba és én simogattalak, csak simogattalak, vakargattam a füled tövét, dögönyöztelek, nyúztalak. Ha véletlenül abbamaradt, a nedves kis orroddal kezemet bökdösve rögtön értésemre adtad, hogy nehogy abba merészeljem hagyni! Nem volt tipikus westie drót szőröd. Mondjuk nem is voltál egy klasszikus westie. Ezt is nagyon szerettem benned. És atyaég hogy tudtál koldulni a kis fényes gomb szemeiddel! Erről sohasem sikerült leszoktatnunk. Persze a következetesség és határozottság erős ellen fegyvere voltál a kedves kis jellemeddel.

A kutyasuli és a szakszerű nevelésed elmaradt. De lehet, hogy ez is így volt megírva. Hagytalak, hogy igazi terrier légy: néha morcos, makacs, akaratos, önfejű. Mondják, hogy a kutyák hasonlítanak a gazdájukra, nos... Emlékszem, mikor elkezdtél nőni. Pici buksi, hatalmas piheszőrös fülekkel. Meg amikor először pisiltél igazi nagyfiúsan! Rettentő büszke voltam Rád!

Emlékszem ám arra is, mikor a Normafánál szabadon engedtelek, villámként tűntél el az erdőben majd pár perc múlva előtűntél boldogan, és talpig szarosan. jajj.

Aztán pár év után kialakult a mi kis összeszokott életünk. A nagy séták és véget nem érő játszások, a közös pihengetés vasárnap délután. Ismertem már minden kis rezdülésed, arcmimikád, a szemedben oly sok minden kiolvasható volt, vagy ahogy másként ugattál, ha például követelted a napi sétaadagodat, máshogy, ha féltél és máshogy, ha éppen nemtetszésedet fejezted ki a kerítésen belülről a kívül elhaladó kutyusokkal szemben. Tényleg szinte csak beszélni nem tudtál. Igazi jó csapat voltunk. Mindig meghallgattál, mindig ott voltál és vigasztaltál ha szomorú voltam, vagy bajba kerültem. Velem együtt örültél, ha boldogság ért. Végig asszisztáltad sok sok örömömet és bánatomat is.

Megbeszéltük, hogy nem hagysz, nem hagysz addig magamra amíg nem jön valaki, aki ugyanúgy vigyázna és óvna, mint te. De nem bírtad kivárni, míg megtalálom az igazit. Pedig hősiesen álltad a sarat, olyan kis szívós kutya voltál, igazi élni akaró. Bár egész életedben kínzott az a fránya allergia, de Józsi doki és szuper csapata mindig helyre kalapált, annyira hálás vagyok nekik, és köszönettel tartozom, hogy az utolsó pillanatig ilyen jó doktorbácsink volt.  

Olyan gyorsan elszaladt ez a tizenöt év. És én nem vettem észre, nem akartam észrevenni, hogy milyen nagyon megöregedtél. Hiszen fehér szőrödön nem látszott az őszülés. De persze aztán jöttek az egyre hosszabb szundik, és a nehézkes járás. De utolsó napodig érdeklődő voltál.

Emlékszem két éve lettél először igazán rosszul. Gazdi, már nem megy a lépcsőzés, nagyon fáj tőle a csipőm, lábam. És én leköltöztem hozzád a dolgozó szobába, hogy ne légy egyedül és továbbra is mellettem tudj aludni. Aztán egyre szaporodtak a 'jajj Benji' mondatok, hiszen ott lent sem úgy működtek a dolgok már. De mi, az egész család tettük a dolgunk, sokszor éjjelente 3-4-szer is felkeltem hozzád, mert keltettél, kis bűnbánó tekinteteddel, hogy tegyem rendbe az ágyikódat. Persze ezek után én hullafáradtan ébredtem, te viszont édesdeden alukáltál reggel. De nem sajnáltam tőled. A hosszú és egyre lassuló sétáinkat sem. Mert benned volt az akarás még az utolsó napjaidon is, hogy menjünk, vártad és én vittelek, mentem veled, amikor csak tudtam. Amúgy azt hiszem sohasem én vittelek ám sétálni, mindig te vittél engem. És ott voltál mindig, mindenhol. Mert érdekelt minden ami a konyhában, kertben, velem, velünk történt. Ha virágot ültettünk te is túrtad a földet szorgosan, ha sütöttem vagy főztem, nyilván mindig tiéd volt az első falat. Nem is kívánhattam volna magam mellé tökéletlenül tökéletesebb kutyát.

Mondják, hogy vannak kutyások és macskások. Szerintem csak emberek vannak, akik a szívük, idejük és életük egy jó nagy részét önzetlenül odaadják egy kis élőlénynek. Ha libben a függöny a teraszajtón, felkapom a fejem és figyelem, hátha te bukkansz fel alóla. Ha reccsen egyet a parketta, akaratlanul is azt hiszem, a te körmöd kopog rajta, ahogy sétálgatsz, körbeszimatolsz. Reggel felkelve Te vagy az első gondolatom, aztán körbe nézek és borzasztó, hogy nem vagy sehol. Nem tudom, hogy mikor fog ez a szívfacsaró fájdalom szimpla bánattá szelídülni. De most utat engedek neki. Kisírom magamból a hiányodat és feltöltöm könnyekkel azt az űrt, ami utánad maradt. Az ürességet, amit itt hagytál nekem, nekünk. Nyugodj békében Benji, drága kiskutyám. Sohase foglak elfelejteni.

benjivel.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://gastrotherapy.blog.hu/api/trackback/id/tr7914033904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess Facebookon is!

gastrotherapy

Élvezettel készíteni, élvezettel enni! Már nagymamáim konyhájában megszerettem a sütésfőzést, mondhatni a véremben van. :) Egy régi jó barát hét évvel ezelőtti kommentje és egy új barát időszerű ötlete megadta azt az ösztönöző mixet, hogy végre beindítsam a Gastrotherapy oldalt. Az elmúlt években fő hobbymmá vált a konyhaművészet, mert kikapcsol, feltölt, örömet okoz elsősorban nekem, a produktum pedig másoknak :) Azt szoktam mondani, hogy ez az egyik legjobb terápia, innen a név is. :) Gyakran próbálok ki új, különleges recepteket, szeretek kísérletezni, felfedezni ízeket, technikákat. Főleg édességeket, egytálételeket, salátákat, egyszerű húsételeket készítek. Fedezzük fel együtt a gasztronómia csodálatosan gazdag szigeteit!