Már az elején leszögezném, hogy elfogult vagyok a Forgóval kapcsolatban. Mivel még sosem csalódtam az itteni kiszolgálásban, ételekben, hangulatban, úgy gondoltam a Forgóról írom az első étteremajánlómat. A Gastrotherapyn a későbbiekben is csak olyan helyeket szeretnék majd bemutatni, ami valamilyen formában közel áll hozzám és kedves a szívemnek.
Kattints a képre, a dunabogdányi Forgó Étteremben készült fotókért!
Legkedvesebb emlékeim közül több is a Forgó Étteremhez köthető, nővérem esküvőjét és az én harmincadik születésnapomat is itt ünnepeltük.
Gyakori látogatójuk vagyok, sokszor visszatértünk már: vagy egy hétvégi kirándulás után ejtettük útba barátokkal, volt, hogy külföldi ismerőseinknek mutattuk meg a helyet, és gyakran családi összejövetelek alkalmával látogattunk el hozzájuk... Barátokkal szállóigévé vált régi mondásunk volt, hogy: "na mikor megyünk újra a Forgóba hagyma krémlevest és túrógombócot enni?" megszokott színvonalat megtartva régi kedvenceim mellett sok újdonság és különleges étel is felkerült az étlapra.
Folyamatosan frissülő heti ajánlataik és szezonálisan változó, az évszaknak megfelelő ételkínálatukat úgy válogatták össze, hogy aki gyakran jár ide, az is mindig találhat magának kedvérevaló újdonságot. Mi húsvét után voltunk legutóbb, a bőséges és kellemesen laktató adagok után édesség már nem fért belénk, de a túrógombócot jó szívvel ajánlom, megkockáztatom, hogy van olyan finom, mint amit otthon házilag készítek.
Kitaláljátok melyik ételeket ettem én? :)
Jó szívvel ajánlom a helyet, mert a kiszolgálás gyors, kedvesek a pincérek, kiváló a konyhájuk, a több, mint 30 féle finom és laktató ételeiket pedig korrekt áron kínálják. Kellemes tavaszi időben érdemes kipróbálni a teraszt is, a friss levegőn elfogyasztott ebéd vagy vacsora után békés sétát tehetünk az Étteremhez közeli Duna parton, a Dunakanyar egyik legszebb részén. A friss levegőn, teli pocakkal a természetben gyönyörködve szerintem egyetértetek majd velem, hogy a Forgó mindenképpen megér egy próbát! :)
Étterem honlapja: http://www.forgoetterem.hu/
Facebook oldaluk: https://www.facebook.com/forgoetterem/
Ha tetszett ez a bejegyzés, csatlakozz a Gastrotherapy közösséghez itt
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.