Képzelt riport
Bemutatkozik a Gastrotherapy bloggerínája :)

Ha valamelyik menő gazdasági újság vagy top szakmai portál felkérne egy interjúra, azt szeretném, ha valahogy így nézne majd ki. :)

gasztrobloggerina.pngMiskey Melinda mögött olyan változatos és kalandos életút áll (és remélhetőleg előtte is) amit érdemes jobban megismernünk. Frissen végzett vállalkozásszervező közgazdászként a fehér kesztyű lehúzása után egyből munkába állt az akkor még igen sikeres Magyar Könyvklubnál, ahol a szakmai gyakorlata után nem volt kérdés, hogy teljes rangú kollégaként is alkalmazzák.

  • Mesélnél egy kicsit a könyvekkel való kapcsolatodról? 

18 éves koromtól kezdve imádok olvasni. Azóta éves szinten 20-25 könyvet biztosan elolvasok. Úgy szoktam mondani, hogy a főzés és az olvasás az én terápiáim.  Mindenkinek kell, hogy legyen valami az életében, amitől feltöltődhet. Évfolyamtársaim közül szinte elsőként sikerült elhelyezkednem. Lelkesen vetettem bele magam a Kiadó és könyvesbolt hálózat mindennapjaiba; könyvkiállítást, sajtótájékoztatókat és dedikálásokat, marketing kampányokat szerveztem, részt vettem az új könyvek megszületésének fázisaiban. Nagy segítségemre volt a támogató légkör és barátságos kollégák. 

  • A Könyvklubnál töltött szárnypróbálgatások után néhány hónap „rádiózás” következett, majd elérkezett az az időszak, amire ha jól értesültem a legbüszkébb vagy.

Hamar rájöttem, hogy a direkt értékesítők világát nem nekem találták ki. Bár könnyen megtalálom a közös hangot az emberekkel (egy rádiónál ez nem hátrány), empatikus és kommunikatív vagyok, valahogy mégsem az értékesítés volt az a feladatkör, amire vágytam.  A megoldás pedig közelebb volt, mint hittem volna. Aztán hirtelen megszületett a döntés, hogy a továbbiakban édesapám vállalkozásában van a legnagyobb szükség rám. Eleinte nehezen ment az apa-lánya közös munka, ráadásul egy olyan iparágban kellett helytállnom, aminek résztvevői javarészt férfiak. Azonban az itt eltöltött évek, a számtalan tapasztalat, a megvalósított innovatív ötletek, szakmai sikereink mai napig meghatározóak és jó szívvel emlékszem vissza rájuk.

  • Szívvel lélekkel szervezted a cégetek mindennapjait.

Így igaz. A húszas éveim közepén megtapasztalhattam, hogy milyen minden szálat kézben tartani egy közepes méretű cégnél. Kapcsolatot tartani az ügyfelekkel és partnerekkel, szervezni a könyvelést, a hr feladatokat, rendben tartani a logisztikát, az árukészletet, a pénzügyeket, intézni a marketinget és a pr-t, valamint mindemellett tanulni oly sok mindent, megszerezni a rutint és gyakorlatot. Hálás vagyok édesapámnak, hogy mindenre lehetőséget biztosított. Rengeteget tanulhattam tőle. 

  • Mi az, amire szívesen emlékszel vissza ezekből az évekből?

Az on-line piac akkor kezdett el virágozni, büszke vagyok rá, hogy folyamatosan olyan újdonságokat vezettünk be, amitől igencsak meghökkent a piac, de a több tízezer fős, egész országot lefedő felhasználói bázisunk imádta. Ebben az időszakban tapasztalhattam meg, hogy milyen a ’másik térfelen’ állni.  Munkáltatói és munkavállalói oldalon is tevékenykedhettem már, ennek mai napig nagy hasznát veszem, hatással van az életemre és a munkámra egyaránt. Birtokában vagyok egy olyan szemléletmódnak, ami szerintem csak keveseknek adatik meg.

  • A saját vállalkozást végül eladtátok és így ismét válaszút és az ismeretlen felfedezése előtt álltál, hogy hogyan és merre tovább.

Mivel tapasztalataim és a szívem is efelé az út felé terelt, ezért rövid időn belül az egyik legnevesebb magyar szakkönyvkiadónál helyezkedtem el. Az itt töltött fél évem rövidnek tűnik ugyan, ámde annál sűrűbb volt. Maximalista főnököm mellett egy percig sem unatkoztam. A precizitást, a munkához való ’tengerentúli’ hozzáállás, a sikerorientáltságot, a megfelelő és minőségi célok kitűzésének tudományát mind- mind itt sajátítottam el. Bár szeretem a kemény és koncentrált munkát, a folyamatos 200%-on pörgést nem nekem találták ki. Véleményem szerint nem attól válik működőképessé egy kis vagy középvállalkozás, vagy lesz egy egyéni vállalkozó sikeres, ha 200%-on pörög és teljesít, illetve ezt várja el a környezetétől és a kollégáitól is. Hanem ha minden egyes nap beleadja a tudását és lendületét, ha meg van benne a kellő kitartás és önbizalom, ha mer belefogni és elkezdeni megvalósítani.

  • Éles váltás következett karrieredben, bár a későbbieket előre vetítve nem kizárt, hogy lesz még ennél élesebb kanyar is.

Ügyélszolgálati munkatárs és irodavezetőként kezdtem el dolgozni egy étrendkiegészítőket gyártó és forgalmazó, induló cégnél. Kevésbé pörgős időszak következett, de tanulnivaló itt is akadt bőven; rájöttem, hogy mennyire különbözőek és sokfélék vagyunk, ámde az egészség és boldogság iránti vágyunk közös. Fontos a bizalom és a hitelesség, valamint hogy valós megoldást kínáljunk a vásárlóink problémáira. Ma már nem okoz gondot egy panaszkezelés, ügyféltájékoztatás, egy-egy meeting, megbeszélés vagy prezentáció lebonyolítása sem. Ezekben az években éreztem először, hogy közelebb áll a szívemhez a kötetlen ámde annál nagyobb önkontrollal és felelősséggel járó vállalkozói lét, a több lábon állás.

  • Mit értesz ezalatt?

Keresem azt a megoldást, amivel fentartható az életemben a szabadság, a magánélet és munka általam elképzelt ideális egyensúlya. Szeretem, ha én oszthatom be az időmet és energiámat. Szeretek csapatban is dolgozni, és fontos, hogy ha elakadok, legyen kihez fordulnom, de ugyanilyen fontosnak tartom, hogy önállóan és egyedül is dolgozhassak, saját felelősséggel, megkötések és szabályok nélkül. Folyamatosan nevelnek a környezetemből érkező impulzusok is, viszont számtalan ismeretet autodidakta módon és önerőből sajátítottam el. Rengeteg minden érdekel és foglalkoztat. Talán a mai fásult és tompa világunkban szuperképességnek tekinthető, hogy rettentő mód tudok lelkesedni dolgokért és tenni is érte teljes erőbedobással. Mindig nyitott vagyok az újdonságokra, szívesen fejlesztem magam. Azt vettem észre, hogy a szívvel lélekkel való hozzáállásom nagyon impulzív és könnyen átragad másokra, a csapatra, ügyfelekre, akikkel éppen együtt dolgozom. Az őszinte, egyenes és tisztességes beszéd híve vagyok. Sajnos sokszor nehéz, hogy ezt az erősségeim, vagy gyengeségeim közé soroljam-e.

  • Mik a terveid az előtted álló időszakra? Mivel foglalkozol most?

Kérdésedre az egyik régi kedvenc idézetemmel válaszolnék:

"Egész életünkben a jövő miatt aggódunk. Eltervezzük. Próbáljuk megjósolni. Mintha az, hogy előre ismerjük, elnyomná a robbanást. De a jövő mindig változik. A jövő a legbensőbb félelmeink otthona és a legvadabb reményeinké. De egy dolog biztos: ha végül megmutatkozik, a jövő mindig más, mint ahogy elképzeltük."

Szükséges a tervezés, előre látás és a céljaink pontos meghatározása. Mégis azt vallom, hogy sokkal fontosabb, ha mégsem úgy alakul valami az életünkben, mint ahogy azt szerettük volna, akkor igyekezzünk rugalmasan, pozitívan és kreatívan hozzáállni az új helyzethez és kihozni belőle a lehető legjobbat, képességeink és lehetőségeink szerint.

  • Mégis, ha jobban belegondolsz, merre tovább?

Vagány kislány voltam, fára másztam, bunkert építettem. Sokszor mondta a nagymamám, hogy én biztos biológus leszek, mert annyira imádtam minden növényt, tücsköt, bogarat. A természet szeretete máig megmaradt, de végül egészen más irányba sodort az élet; voltam marketinges, médiareferens, önkénteskoordinátor, értékesítő, bébiszitter, eladó, dolgoztam ügyfélszolgálaton, szabóságnál, vasedény boltban, könyvkiadóknál, vezettem saját vállalkozást, reklám szerepeket vállaltam és filmekben statisztáltam, részt vettem számtalan piackutatásban, tehát azt se tartom kizártnak, hogy egyszer az életemben még lesz közöm a környezet és biológia területéhez is. :)  Mivel imádok utazni és egyre aktívabban érdekel a környezetvédelem, lehet, hogy nem is lenne butaság ebbe az irányba is elindulni.

Jelenleg részt veszek több szolgáltatási területen működő személy szociális médiában való megjelenésének megtervezésében és on-line kommunikációjának kialakításában. Imádom, hogy a munkámhoz gyakorlatilag egy jó laptopon és a szellemi tudásomon kívül nem kell más.  Több, mint 7(!) év hezitálás,  halogatás után végre útjára indítottam Gastrotherapy blogomat, amit már most imádok! Szeretnék vele együtt fejlődni és egyre jobbá válni. Tehát most a Gastrotherapy  jelenti az életemben a legnagyobb Flowt. Nem telik el úgy nap, hogy ne gyűjtenék recepteket, sütnék, fotóznék, ötletelnék, tanulnék valamit ezzel kapcsolatosan. Nagy terveim vannak vele és úgy érzem - meg a visszacsatolásokból is ez látszik- hogy eddig tetszik az embereknek amit és ahogy csinálok. Igazán jó érzés teljesen függetlenül vinni egy tervet az ötlettől egészen a megvalósulásig. Ami év elején még csak egy gondolat volt, mára kézzelfogható valósággá vált. A jövőképemben komoly helyet foglal el ez a project, pár éven belül szeretnék majd csak a Gastrotherapy vállalkozással foglalkozni.

Tisztában vagyok az erősségeimmel és azokkal a tulajdonságaimmal is, amin még finomítanom kell. Szeretek segíteni másoknak, ezért is része régóta az életemnek az önkéntes munka vállalása. ( Melinda két hetet töltött Portugáliában mint önkéntes, évekig aktívan segítette a Vöröskereszt és a Rotaract munkáját, valamint önkénteskedett az Ultrabalaton és Ironman rendezvényeken ,a Kerekdomb és a Művészetek völgye fesztiválokon is (a szerk.))

  • Végezetül, ha valaki szeretné felvenni a kapcsolatot veled, hogyan teheti ezt meg?

Jelenleg a gastrotherapy@gmail.com e-mail címen és a Gastrotherapy facebook oldalán keresztül vagyok elérhető.

  • Köszönjük, reméljük a későbbiekben is hasonlóan izgalmas és érdekes riportokban számolhatunk majd be az újabb hírekről rólad és a Gastrotherapyről. Sok sikert hozzá!

Én köszönöm és bízom benne, hogy hamarosan újra találkozunk. :)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gastrotherapy.blog.hu/api/trackback/id/tr1213824932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess Facebookon is!

gastrotherapy

Miskey Melinda vagyok, gasztroblogger, gasztro tartalomgyártó. Mottóm: Élvezettel készíteni, élvezettel enni! Sütök, főzök, kipróbálok, kísérletezek, tesztelek, utazom, eszem, szervezek, fotózok és írok. Nemcsak ízeket kevergetek szívvel-lélekkel, hanem közösséget is. Igyekszem felkavarni az állóvizet, odavonzani az embereket a sütés és főzés öröme, az étkezés szeretete köré. A gasztronómia világa olyan, mint egy csodálatos sziget, fedezzük fel együtt rejtett kincseit!

süti beállítások módosítása