Ez a tartalom elköltözött az új oldalamra, ami néhány pillanat múlva automatikusan megnyílik.
Barcelona a kedvenc városom. Gaudi különleges építészeti remekei, a tengerpart közelsége, a La Rambla színes forgataga, az emberek közvetlensége mind pozitív élményként maradt meg bennem. És persze rajongok a tapaszbárok hangulatáért és ételeiért! Picit tudok spanyolul, és ha csak annyit mondtam, Hola! (szia) már úgy vették, hogy perfektül megy a katalán is, ami sok mókás helyzetet és ételrendelést eredményezett. Budapesten nemrég nyílt egy remek hely a Bazilikához közel, ahol olasz-magyar-spanyol séfgárda állított össze különleges tapas kínálatot. Naná, hogy kipróbáltam a Tapassiot!
A tapas mánia elérte a Bazilikát
Kártyás Mihály és Vermes Áron a Tapassio alapítói számára a fővárosi éttermi tapasztalatok, illetve a külföldi, nemzetközi gasztronómiai kalandok ugyanoda vezettek: minden vágyuk lett itthon is meghonosítani azt az étkezési kultúrát, amit elsősorban a mediterrán országokban tapasztaltak meg. Hogy ez miről is szól pontosan?
„A közös étkezésről, a megosztás öröméről! A katalán közösségtől az arab világig mindenütt azt láttuk, hogy az asztalon lévő fogások közösen kerülnek elfogyasztásra, mindenki mindenből vehet. Nagyon szimpatikus számunkra ez az étkezési kultúra, amely már a módjából adódóan is közelíti azokat, akik az asztal mellett ülnek: legyen szó egy baráti körről, egy párról vagy akár üzlettársakról” – sorolja Vermes Áron
A Tapassioban jelenleg 45 tapas közül választhatunk, és ehhez jön még a desszertsor. Van külön „magyar vacsora” menüsor, aminek köszönhetően a külföldi vendégek egyszerre 6-8 magyar specialitásból is ízelítőt kaphatnak. Ha pedig a változatos ételek láttán elbizonytalanodnánk, hogy mit is kóstoljunk, a merészebbeknek összeállították a „Trust the chef” menüsort. Ha e mellett döntünk, nincs kérdés, nincs kívánság. A chef ízlésén keresztül viszont egy szuper átfogó képet kaphatunk az étterem ételkínálatából a hideg mediterrán ízelítőktől kezdve egészen a desszertekig.
Bárányborda, portói libamáj és patatas bravas
Hamisítatlan Joselito sonka
Az étlapon helyet kap portói libamáj, tokaszalonnába göngyölt királyrák, patatas bravas, tőkehal, tengeri süllő, polip, Szent Jakab kagyló, spanyol sonka ízelítő, és még hosszan sorolhatnám. Mi a 'Bízunk a séfben' menüsort kóstoltuk végig, amelynek összeállítása hétről hétre változik, ottjártunkkor az alábbi tapas különlegességeket tartalmazta:
Az Ibérico válogatás tálon kizárólag Joselito, a világ legjobbjának tartott cég termékei találhatók: joselito paleta, vargányás chorizo, fuet, lomo és salchichón.A Tapassioban természetes, hogy a fogásokat megosztjuk egymással: mindenki mindenbe belekóstol, osztozunk az ízélményen, együtt értékeljük az ételeket. Miért is érnénk be egy-egy fogással, ha akár tízfélét is végigkóstolhatunk? :)
Az Ibérico válogatás tál csípős-paradicsomos fekete kagylóval és olíva olajjal meglocsolt kenyérrel érkezett.
A vezető séf, Alessandro Smanio akit korábban a TV2 Akadémia Itália c. műsorában láthattuk. A fogások minőségére a színes, olasz-magyar-spanyol séfgárda mellett garanciát adnak az szezonális, minőségi alapanyagok is. Kedvező árú, háromfogásos ebédmenüvel is várják a déli órákban betérőket.
Tokaszalonnába göngyölt királyrák humusszal tálalva:
A királyrákhoz remekül passzolt a besameles-sonkás krokett és a gnocchi alla sorrentina:
A tapas-kóstolásnál kevés finomabb és szórakoztatóbb szokás létezik. A „minifogásokkal” pedig átélhetjük az egymással osztozás örömét. A Tapassio remekül ötvözi a magyar, spanyol és olasz ízeket, de tervben van náluk egyéb nemzeti konyhák ételeinek bemutatása is.
Grillezett bárányborda pisztáciával:
A Tapassio hangulatos belső tere Enyvvári Péter díszlettervező kreativitását dicséri.
A csodálatos menüsort egy különlegességgel, a vanília fagylalttal kínált „Cherries Jubilée” desszerttel zártuk, amire a rálocsolt brandyt előttünk gyújtották meg. Mennyei finomság!
A Tapassioba könnyű beleszeretni, minket levett a lábunkról, hiszen a különleges kulináris élményeket biztosító étteremben akár családdal, akár barátokkal ékezünk, a jó pillanatok mellett a közös étkezés örömében is osztozhatunk.
Az én 3 kedvenc fogásom pedig ez volt:
- Ibérico válogatás
- Csípős-paradicsomos feketekagyló
- Grillezett bárányborda pisztáciával
KÖSZÖNJÜK A LEHETŐSÉGET A TESZTELÉSRE!
A bejegyzésben szereplő fotók egy részéért köszönet Kováts Juditnak.
Ha tetszett ez a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Kövesd a blogot, hogy ne maradj le az új tartalmakról sem!
Várlak a Facebookon és az Instagram oldalamon is!
M
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Attilajukkaja 2020.02.10. 14:40:48
Vannak nagyon jó budapesti tapas helyek. Ilyen például a Pata Negra, amelyből van Pesten és Budán is étterem.