Nem töltött karalábé

Ez a recept elköltözött az új oldalamra, ami néhány pillanat múlva automatikusan megnyílik.

Neked melyik volt az az étel, amit kiskorodban ki nem állhattál, de mára már megkedvelted? Nekem a töltött karalábé. Néhány kínkeserves karalábévájós próbálkozás után rájöttem, hogy a nem töltött karalábé is ugyanolyan finom, mint a töltött, csak sokkal egyszerűbb és gyorsabb elkészíteni.

toltott_karalabe.png

Hozzávalók (6 főre)

6 közepes karalábé
1 csokor petrezselyem

500 g darált hús
200 g rizs

1 kis fej vöröshagyma
1 tojás
1-2 ek. zsemlemorzsa

2 kk. zsír
4 ek. tejföl
1 ek. liszt
1 mk. őrölt kömény

só, bors

Elkészítés

  • A karalábékat megpucoljuk, kockára vágjuk. A zsenge, friss leveleit tartsuk meg, mert szuper finom ízt ad majd a szószunknak!
  • A rizst mossuk át hideg vízzel, csepegtessük le és 1 kiskanálnyi felhevített zsíron picit pirítsuk meg, majd 4 dl vízzel öntsük fel. Tegyünk hozzá egy kiskanálnyi sót. Miután felforrt a víz közepes hőfokon kb. 20 perc alatt  fedő alatt főzzük, ezután tegyük félre hűlni
  • A kockára vágott karalábét és a karalábé leveleket tegyük egy nagy lábosba és öntsünk rá annyi vizet, hogy elfedje, ízlés szerint sózzuk, majd kezdjük el felmelegíteni
  • Serpenyőben 1 kiskanál zsíron pirítsuk meg az apróra vágott hagymát. Majd keverjük össze a darált hússal, őrölt köménnyel, sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a kihűlt, félig főtt rizst, a tojást és az apróra vágott petrezselymet. Tipp: ha túl puhának érezzük a masszánkat, adjunk hozzá 1-2 ek. zsemlemorzsát. A jól összekevert masszából készítsünk normál méretű gombócokat. 
  • Tegyük a karalábé tetejére a húsgombócokat és óvatosan nyomjuk lejjebb, hogy elfedje őket a víz. Ha szükséges, önthetünk még hozzá vizet. Majd fedő alatt gyöngyöző vízben addig főzzük, amíg a karalábé teljesen puha nem lesz. (ez kb. 25-30 perc)
  • Ha megpuhult a karalábénk, vegyük ki a húsgombócokat egy külön edénybe. A tejfölt keverjük el csomómentesen a liszttel és öntsük hozzá a karalábéhoz. Sűrűn kevergetve forraljuk fel, majd fogyasztható is. Jó étvágyat hozzá! :)

toltott_karalabe_gastrotherapy.png

Ezek a receptjeim is érdekelhetnek:

Töltött cukkini rozmaringos krumplival

Töltött tojás hajók

Csirkemájjal töltött gomba

Ha tetszett ez a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod. Kövesd a blogot, hogy ne maradj le az új tartalmakról sem!  Várlak a Facebookon és az Instagram oldalamon is!

Használd a #gastrotherapy hashtaget és mutasd meg Te milyen finomságot sütöttél, főztél legutóbb! :)
szia_melinda_vagyok_2.png

Blogomon és social média felületeimen is szívesen működök együtt gasztro influencerként a profilomba illő cégekkel, márkákkal. Bővebb információkért, ajánlatkérésért keresd fel honlapomat.

Az oldalon található bejegyzések és képek a saját tulajdonomat képezik. Az oldal bármilyen tartalmát felhasználni csakis a forrás megjelölésével és az engedélyemmel lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://gastrotherapy.blog.hu/api/trackback/id/tr1514750497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kövess Facebookon is!

gastrotherapy

Miskey Melinda vagyok, gasztroblogger, gasztro tartalomgyártó. Mottóm: Élvezettel készíteni, élvezettel enni! Sütök, főzök, kipróbálok, kísérletezek, tesztelek, utazom, eszem, szervezek, fotózok és írok. Nemcsak ízeket kevergetek szívvel-lélekkel, hanem közösséget is. Igyekszem felkavarni az állóvizet, odavonzani az embereket a sütés és főzés öröme, az étkezés szeretete köré. A gasztronómia világa olyan, mint egy csodálatos sziget, fedezzük fel együtt rejtett kincseit!

süti beállítások módosítása